top of page

Az önbizalomhiányról röviden

Ez a cikk megjelent a KREDENC diáklapban is

A serdülőkor sebesen rohanó éveiben szinte minden tiniben felötlik a gondolat: Vajon én mennyire vagyok jó a társaimhoz képest? Mennyire felelek meg a mai divatnak? Egyedi vagyok? Az emberek felfigyelnek rám? Ehhez hasonló kérdések vetődnek fel egy fiatal fejében, és ezzel képtelenek dűlőre jutni. Az önmagunkról alkotott kép számtalanszor hiányos, néha eltér a valóságtól, és igazából – saját tapasztalatimból merítve – legelőször általában mindenki a negatívat fedezi fel önmagában, a külsején. Ma, a digitális világ és a divatcikkek örvényében a társadalomban a belső értékek eltörpülnek. Ma már fontosabb, hogy a cipődnek milyen a márkája, a telefonod mennyire modern, hány kedvelésed van a profilképeden, netán hányan követnek a közösségi oldalakon. Az internet nemcsak a legkönnyebb hozzáférhetést ígéri a tudáshoz, hanem piszkosul beszennyezi az embert. Függővé válik, olyan hirtelen és észrevehetetlenül, hogy tenni sem tud ellene: magamon is tapasztalom a jeleket. Hazugság lenne, ha azt állítanám, hogy nekem mindezek nem számítanak. A különbség csupán annyi, hogy tisztában vagyok ezzel a hibámmal, igyekszem korrigálni. Mert sikerülhet. Kellő kitartással és hozzáállással le lehet szokni ezekről a lényegtelen dolgokról, és megtalálni a hangsúlyt, a mértéket mindezekben. Azonban mindez mentsvár is lehet. Van, hogy egyesek ide menekülnek el a mindennapok problémái elől. Ezért születik meg annyi blog, weboldal. Egy ideig én is az internet világába menekültem a felvetődő gondjaim elől, de ahogy rendeződni látszódtak, mindig visszarázódtam a valóságba. Az internet nem hasztalan, csak rá kell jönni, mire jó használni, miért éri meg időt tölteni a hálózaton, mi nem számít elpocsékolt perceknek. Azonban rengeteg hátulütője van: a neten elrejtheted önmagad, a valós személyiséged, mindazt, amit utálsz magadban, ami egy élő találkozás által felszínre kerülne. Elfedheted a tökéletes álcáddal és a tökéletesen megtervezett személyiségeddel, ami csak a netvilágban él. Palástolhatod az önbizalomhiányod. Magam is sokat küzdök az említett dologgal.

Önmagunk elfogadása talán a legnehezebb, hiszen ahhoz előbb jó alaposan meg kell ismerkednünk a saját személyiségünkkel. Mélyen a lelkünkbe ásni. Évek kellenek. Nem egy. Nem kettő. Sok-sok év. Először naivnak kell lenned – akaratlanul, észrevétlenül –, hogy belebukj a csökönyös, kisgyerekes dolgaidba, amiről korábban azt hitted, hogy felettébb felnőttes. Így tapasztalsz. Így erősödsz. És nem mellesleg… találni valakit, aki nem változtatni akar rajtunk, hanem meglátja a bennünk rejlő értékeket. Átlát a felszínen, észreveszi mindazt, amit más talán nem. Jó eséllyel. Nem vádol meg, hogy öt kilóval több felesleg van rajtad, és nem rója fel, hogy a serdülőkorod pattanásokkal jár. Évekig beleestem a saját csapdámba: olyan dolgok miatt aggódtam, amik az idő múlásával eltörpültek. Aggódtam a külsőm miatt, magamba zuhantam, negatív képet festettem az egész lényemről, nem foglalkoztam a jelennel. Aztán jött egy fordulópont. Új emberekkel ismerkedtem meg. Emberekkel, akik meglátták bennem azt, aki vagyok. Az összes hibámmal és ballépésemmel együtt, az összes elvétett dolgommal az élen – mégis elfogadtak. Ahogy én is őket. Talán ez a legfontosabb. Megtalálni azokat, akikre számíthatsz. Ha még nem is tartod jónak magad, tehetsz érte, hogy jó legyél, kellő kitartással és erővel bármi elérhető, bármi sikerülhet. Mindent megszerezhetsz. Ezért bízz önmagadban. Próbáld meg egy napig pozitívan nézni a dolgokat: önmagadat és az életedet. Igyekezz ebben a szellemben élni. Sokkal hasznosabb, mint folyton szenvedni valami miatt. Hidd el. Ez a legjobb felismerés, ami csak érhet… Tegyél egy próbát! Ne félj kockáztatni! Bízz önmagadban! Ez az egész csak erről szól. Egyedül erről.

bottom of page